Ipolysági római katolikus templom és plébánia

  • Napi evangélium
  • Igeliturgikus naptár
  • Boldogságos Szűz Mária mennybevétele

    ,,Békesség veletek! Ahogyan mindenkor veletek voltam, veletek leszek a világ végezetéig.''

    Amint ezeket elmondta az Úr, fölemelkedett a felhőben és az égbe szállt, az angyalok vele együtt mentek és elvitték Máriát az Isten paradicsomába. Az apostolokat pedig felhők takarták el, és visszatért mindegyikük a maga igehirdetési helyére. Elbeszélték ottan Isten nagy tetteit, dicsőítették Urunkat, Jézus Krisztust, aki él és uralkodik az Atyával és a Szentlélekkel tökéletes egységben, az Istenség egy lényegében. Amen.

    (részlet: Szent Melitónnak, Szárdesz püspökének könyve Szűz Mária mennyekbe való átviteléről)

IMÁDSÁG KEGYELMEK ELNYERÉSÉÉRT ISTEN SZOLGÁJA, II JÁNOS PÁL PÁPA KÖZBENJÁRÁSÁRA

Posted by ipolyság - április 28, 2011

IMÁDSÁG KEGYELMEK ELNYERÉSÉÉRT ISTEN  SZOLGÁJA,
II  JÁNOS PÁL PÁPA KÖZBENJÁRÁSÁRA

Ó Szentháromság,
hálát adunk neked, hogy az Egyháznak adtad II. János Pál pápát,
hogy benne felragyogtattad atyai mivoltod gyöngédségét,
Krisztus keresztjének dicsőségét és a szeretet Lelkének tündöklését.
Ő teljességgel végtelen irgalmadra
és Mária anyai közbenjárására hagyatkozva
Jézus, a Jó Pásztor élő képét hagyta ránk,
és az életszentség útját mutatta a hétköznapi keresztény élet magasrendű
mértékeként, hogy elérkezzünk a Veled való örök közösségre.
Add meg nekünk közbenjárására a kért kegyelmet, a te akaratod szerint, abban a
reményben, hogy Őt hamarosan szentjeid seregében tisztelhetjük.

Ámen.

Egyházi engedéllyel CAMILLO RUINI Bíboros
Õszentsége Általános Helynöke a Római Fõegyházmegyében
© Libreria Editrice Vaticana

forrás:
http://www.karol-wojtyla.org/

Posted in Imák | Leave a Comment »

A három fa

Posted by ipolyság - április 2, 2011

Volt egyszer három fa. Egymás mellett nőttek az erdőben. Barátok voltak, és – mint többnyire a barátok – ők is sokat beszélgettek egymással. Továbbá – mint többnyire a barátok – ők is teljesen különbözőek voltak, bár ugyanazon a helyen nőttek fel, és mindhárman nagyjából egy magasak voltak. Az első fa szerette a szépet. A második fa szerette a kalandokat. A harmadik fa pedig szerette Istent.

Egy napon fáink arról beszélgettek, mik szeretnének lenni, ha majd nagyok lesznek. “Ha felnövök, faragott kincsesláda szeretnék lenni, teli ragyogó drágakövekkel” – mondta az első fa. A második fa nem ilyen dolgokra gondolt. “Ha felnövök, hatalmas hajó szeretnék lenni – mondta. – A kapitánnyal, egy nagy kutatóval együtt új országokat fogunk felfedezni.” A harmadik fa közben az ágait rázta. “Én egyáltalán nem szeretném, hogy feldolgozzanak – mondta. – Szeretnék itt maradni, ahol vagyok, és minden évben egyre magasabbra nőni, hogy én lehessek az erdő legmagasabb fája. Ha aztán rám néznek az emberek, látják, hogy Istenre mutatok.”

Teltek-múltak az évek, és egyszer csak három favágó érkezett az erdőbe. “Végre! – kiáltott fel az első fa, amikor az első favágó kezdte kivágni őt. – Most fog valóra válni az álmom, hogy kincses ládika leszek.” “Remek! – kiáltotta a második fa, amikor a második favágó őt kezdte kivágni. – Most megvalósulhat az álmom, hogy vitorlás hajó legyek.” “Jaj, ne! – kiáltott fel a harmadik fa, amikor a harmadik favágó őt kezdte kivágni. – Akkor nem tudom többé Isten felé irányítani az emberek tekintetét.” A favágók elvitték a három fát, amelyek közül kettő számára sokat ígérőnek nézett ki a jövő. De nem sokára mindhármuknak el kellett temetniük az álmaikat. Ahelyett, hogy szép kincses ládikát faragtak volna belőle, az első fát állatoknál használatos csúnya etetővályúvá, jászollá dolgozták fel. Kecses vitorlás helyett egyszerű halászcsónak lett a második fából. A harmadik fából pedig semmi sem készült. Csak gerendát fűrészeltek belőle, és otthagyták az építőmunkás kertjében.

Az élet folyt tovább. Évek teltek el. A három fa lassacskán megtanult együtt élni széttört álmaival. Egy hideg, téli estén aztán egy csapásra megváltozott az első fa élete. Egy csecsemő született ezen az éjjelen – nyilvánvalóan nem közönséges gyermek. Angyalok énekeltek. Pásztorok és királyok jöttek, hogy meglátogassák. Amikor az első fa felfogta, mi is történt, szíve megtelt örömmel. “Mégiscsak megvalósultak az álmaim – mondta. – Nem raknak ugyan tele arannyal és drágakövekkel, de én ringattam a világ legnagyobb kincsét.”

Tovább telt-múlt az idő, összesen mintegy 30 év, és egy napon végre megváltozott a második fa élete is. Kint volt éppen a tó közepén, amikor szörnyű vihar kerekedett. Erősen fújt a szél, és olyan magasra csaptak a hullámok, hogy a kis csónak már azt gondolta, el kell süllyednie. Ám ekkor valami hihetetlen dolog történt. A rajta tartózkodó férfiak egyik felállt. “Hallgass el!” – És a hullámok engedelmeskedtek neki. Amikor a második fa megértette, mi is történt, az ő szíve is megtelt örömmel. “Mégiscsak megvalósultak az álmaim – mondta. – Nem szállítottam ugyan nagy felfedezőt, de a menny és a föld Teremtőjének fiát vihettem.”

Nem sokkal ezután a harmadik fa élete is megváltozott. Jött egy ács, és elvitte magával. Megrökönyödésére azonban nem valami szép dolgot készített belőle, még csak nem is valami hasznosat. Ehelyett durva fakeresztet ácsoltak belőle. “Az a fajta kereszt ez, amit a katonák használnak bűnözők kivégzésére.” – gondolta a fa rémülten. Valóban a vesztőhelyre vitték. Ott a dombtetőn rászögeltek egy halálra ítélt férfit. Tulajdonképpen ennek kellett volna a legborzalmasabb napnak lennie a fa életében, ha nem lett volna ott az a valaki.: A rajta kínok kínját szenvedő férfi nem egy szokásos bűnöző volt, akinek a saját bűntettei miatt kellett bűnhődnie. Igazából ártatlan volt. Jézus Krisztus volt Ő, Isten Fia, aki a világ bűneiért halt meg. Amikor a harmadik fa rájött, mi is történt, ujjongott a szíve az örömtől. “Mégiscsak megvalósulnak az álmaim – mondta. – Nem leszek ugyan a legmagasabb fa az erdőben, de ettől a naptól kezdve mint Jézus Krisztus keresztje újból és újból Istenre irányítom majd az emberek tekintetét.

Posted in Történetek | Leave a Comment »

A pap és a fél citrom esete

Posted by ipolyság - február 18, 2010

Élt egyszer egy pap, aki esküje letétele után elindult világot látni. Hosszú éveken át vándorolt, mígnem elérkezett egy Isten háta mögötti kis faluba. Itt az általa hirdetett vallásban hittek, de templomuk nem volt; a legközelebbi, majd 25 km-re levő kisvárosba jártak templomba.

A pap gondolt egyet, és az egyház támogatását kérve, a falu férfijainak segítségével saját templomot építtetett.  Ettől kezdve minden vasárnap ő celebrálta a misét, adta össze a házasodókat és mondott imát a temetéseken.
Sok év telt el így.

Egy közönséges mise végeztével, egy kora tavaszi, hűvös vasárnap délelőttön, ahogy kiterelgette a gyülekezetet a templomból és zárta volna be a kaput, a templomkertbe lépett egy ismeretlen férfi. Szakadt ruhájában, koszosan odaállt a pap elé, és azt mondta:

– Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

A pap jó volt, és bár kicsit furcsállta a dolgot.
Hátrament a paplakba, elővett egy citromot, félbe vágta, majd kivitte a férfinak és odaadta neki, aki hálásan tekintett vissza rá. Azonban a pap oldalát furdalta a kíváncsiság. Azt kérdezte:

– Fiam, miért kell neked ez a fél citrom?

A férfin erre jeges rémület lett úrrá, és mielőtt a pap egy szót szólhatott volna, kirobbant a templomkert kapuján, és elszelelt.

Egy héttel később, megint csak kifele jövet a templomból a pap megint szembe találta magát a templomkertben a fickóval. Az így szólt:

– Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

A pap meglepődött, mind a férfi újabb felbukkanásán, mind az újabb, furcsa kérésen. Persze azért jó volt, hátra ment a paplakba, és hozta a fél citromot. A férfi kezébe nyomta, de rögtön rá is kérdezett:

– Itt van fiam, de kérlek, áruld el, miért kell neked ez a fél citrom?

A férfi láthatóan megrémült, és rögtön elfutott, azonban a pap sem volt rest, utána eredt. Csakhogy nem volt igazán jó kondícióban, még sosem futott ennyit és ilyen gyorsan, hát a falu végében kifulladt, és csaknem elájult.

Arra gondolt, hogy hátha a jövő héten is eljön a különös alak, és akkor érdemes lenne tudnia tartani vele a lépést. Így hát a következő hetet szorgalmasan futóleckékkel töltötte. Megérte, mert, ahogy gondolta, a következő vasárnap ismét belépett a templomkertbe a furcsa idegen. A pap meg sem várta a kérését, jó volt, és hozta a lakából a fél citromot. A férfi e szavakkal fogadta:

– Köszönöm, pap, hogy jó voltál, és adtál egy fél citromot.
– Szóra sem érdemes, fiam, felelte a pap de kérlek, áruld el, miért kell neked …

A férfi már futott is kifele, de a pap szorosan a nyomában volt. Sokáig futottak, a pap már kezdett nagyon kifáradni, mire egy széles, sebes folyóhoz értek. Az idegen gondolkodás nélkül a folyóba vetette magát, és átúszta, majd eltűnt futva a túlparton. A pap nem tudta
követni, mert nem tudott úszni. Bosszankodva tért haza.

A következő hetet azzal töltötte, hogy naponta a 25 km-re levő kisváros uszodájába járt gyakorolni, sőt, ha már ott volt, Arena márkájú úszónadrágot, és Nike futócipőt is vett magának. Izgatottan várta a vasárnapot; most már biztos volt benne, hogy a fura
szerzet újra ellátogat hozzá.

Vasárnap, ahogy bezárta a templomot, megnyikordult a kertkapu, és belépett a férfi:

– Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

A pap jó volt, hátrament, (felhúzta az úszónadrágot és a futócipőt is), fogta a fél citromot, és kivitte az idegennek:

– Itt van, fiam, de áruld már el, kérlek, mire kell ez neked?

A fickó megrémült, kirontott a kapun, a pap sebesen utána. Elérték a folyót, a férfi átúszta, a pap utána. A túlparton futott tovább, a pap követte. Egészen egy mély szakadék szélén álló, magas fáig futottak.
A fickó macskaügyességgel felmászott, ám a pap nem tudott fára mászni, a földön maradt. Szitkokat szórt mindenre, ahogy baktatott hazafele.

A következő héten a falubeliek furcsállva nézték, ahogy a pap minden nap a templom kertjében a fákra mászik, ide-oda ugrál, és egészében véve igen furcsán viselkedik. De a papot nem érdekelte, megszállottan gyakorol! t, készült a találkozásra. Vasárnap már a mise előtt felvette reverendája alá az Arena úszónadrágot és a Nike futócipőt. Sőt, jó volt, és még a fél citromot is előre a zsebébe tette.

Az átlagosnál jóval gyorsabban celebrálta a misét, és amint lehetett, megszabadult a gyülekezettől, és bemelegítésbe kezdett. Pontban, amikor a misének rendesen végződnie kellett volna, a kertkapun belépett az idegen férfi.

– Pap, kérlek, légy jó, és …

A pap már nyújtotta is a fél citromot, miközben visszakérdezett:

– Fiam, mire kell ez neked, az isten szerelmére?

A férfi megrémülve rohant el, a pap utána. Futottak a folyóig, átúszták, futottak tovább a fáig, felmásztak rá. Itt a pap csaknem elkapta a figura grabancát, amikor az elkapott egy indát, és átlendült a szakadék túlsó oldalára.

A pap azt hitte, idegbajt kap, de ekkor megpillantott egy másik indát. Nosza, megragadta, és átlendült ő is a szakadékon. Ott azonban nem várt akadályba ütközött: egy repülőgép-temető volt ott, ahol az egyik roncsban elzárta magát a férfi. A pap dühöngve járta többször is körbe a roncsot, de a szilárdan lezárt oldalajtón kívül nem talált bejáratot; azt kellet valahogyan kinyitnia.

Csaknem őrjöngve tért haza. A következő hét minden napját a falu lakatosánál töltötte, ellesve a zárak kinyitásának minden lehetséges módját. Vasárnap futócipőben, úszónadrágban, hátán vízhatlan hátizsákba rejtett feszítővassal, lángvágóval, tolvajkulccsal és fúrógéppel tartotta a misét, majd kiállt a templom elé, várva az idegent. Amaz csakhamar meg is érkezett.

– Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

– Itt van, fiam, nyújtotta a pap, mert jó volt, de közben cselesen megragadta a férfi csuklóját, magához húzta, és megszállottan villogó szemmel kérdezte: de mire kell ez neked?

A fickón félelem lett úrrá, kitépte magát a pap kezéből, és elrohant, de a pap nagyon szorosan ott volt a nyomában. Száguldottak a folyóig, gyorsan áttempóztak rajta, futottak tovább a fáig, nyakukat törve másztak fel rá, egymás után átlendültek a szakadékon, a férfinak alig sikerült bezárnia a roncs ajtaját a pap előtt. Ő azonban nem állt meg, lekapta hátizsákját, elővarázsolta a szerszámokat, és ügyködni kezdett a zárral.

Egy óra nem telt bele, a nehéz ajtó nyikorogva feltárult. Odabent az idegen rémülten vacogott, nagyon félt a pap ádáz és diadalittas tekintete láttán.
A pap lassan odalépdelt a fickó elé, leguggolt, és nagyon halkan, barátságos mosolyra váltva, szelíden megkérdezte:

– Fiam. Hetek óta kérsz tőlem fél citromot minden vasárnap. Nagyon szívesen adok, akár a jövőben is még többet, csak azt az egyet kérem tőled, hogy áruld el nekem: mire kell neked?

– Rendben van, pap … – érkezett a remegő hangú felelet. Elmondom neked, de kérlek, légy jó, és ne mond el senkinek! A pap jó volt, és nem mondta el.

Posted in Történetek, viccek | Leave a Comment »

Három ember a menny kapujában

Posted by ipolyság - február 16, 2010

Három ember meghal és felmennek a Mennybe. Be is akarnak menni, de a kapuban egy ember megállította őket.

– Ki vagy te? – kérdezi a kapuban álló az első embert.

– Én egy híres evangélista vagyok, sok könyvet írtam, még televíziós szolgálatom is volt és általam sok millió ember ismerte meg az Úrjézust.

– Na ez mind szép és jó, de mondd csak, ismered az Úrjézust?

– Persze, hogy ismerem, hiszen mint már mondtam, én híres evangélista vagyok!

– Na és te ki vagy? – Kérdezte a második embertől.

– Én híres pásztor vagyok, egész megagyülekezeteket pásztoroltam a Földön, az istentiszteleteinket is sok millió ember nézte a különféle televíziós csatornákon.

– Na, ez valóban csodálatos! De mondd csak, ismered az Úrjézust?

– Persze, hogy ismerem, hiszen én híres pásztor vagyok!

– Na és te ki vagy? – kérdezte a harmadik embert.

– Amint azt magad is látod, én egy egyszerű öreg ember vagyok. Az életem gyorsan elmúlt és ez idő alatt nem is tudtam semmi maradandót alkotni. Nem lettem híres prédikátor, sem gazdag, hanem egy kis házikóban éltem hosszú éveken át. Sokat imádkoztam és azon igyekeztem, hogy hűséges maradhassak az én Istenemhez.

– Na és ismered az Úrjézust?

– Igen Uram, ismerlek téged.

Posted in Történetek, viccek | Leave a Comment »